Iskolánk 2016-ban indult, melyet egy lelkes szülői összefogás segített, s ami 7 hónappal korábban szökkent szárba. Ehhez csatlakozott az alapító tanári kollégium, s kezdődhetett meg 2016 szeptemberében az első tanévünk még Fertőendréden, egy első és egy harmadik osztállyal...
A környezet és a község segítségével növekedésnek indultunk, s csakhamar kinőttük azt az épületet, mely befogadott minket. Új épületre volt szükségünk, amely hamarosan megérkezett!
Ez az épület nem csak az iskolának adott otthont, hanem újonnan induló óvodánk is itt nyithatta meg kapuit először.
2025 szeptemberében iskolánk új, természetközeli otthonra talált Sopronban, a Lőverekben. 2026-ban pedig terveink szerint újra megnyitja kapuit óvodánk is.
A munka java része még csak most kezdődik! Bízunk abban, hogy ehhez az örömteli munkához minél több család csatlakozik, aki elhívást éreznek arra, hogy a Waldorf-pedagógiába, a Waldorf életközösségbe becsatlakozzanak és közös erővel építsük tovább intézményünket!